Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Panasonic már korábban jelezte, miszerint egy teljesen vízálló, Windows 8-as táblagépet készülnek piacra dobni, ám a jelek szerint a Fujitsu mérnökeinek is hasonló ötleteik támadhattak, ugyanis a cég hivatalosan is bejelentette a Fujitsu Arrows Tab Q582/F típusjelzéssel ellátott táblagépét. A frissen reflektorfénybe állított újdonság nem csak a víznek áll ellen, hanem a por és egyéb szennyeződések sem jelentenek számára semmiféle problémát. Az alig 584 grammos súllyal és 9,9 milliméteres karcsúsággal büszkélkedő gép egy 10,1 inches érintőkijelzővel gördült le a gyártósorról, ami az 1366 X 768-as natív felbontást kínálja.
A Fujitsu Arrows Tab Q582/F számítási teljesítményét az Intel 1,50 GHz-es Atom Z2760-as központi feldolgozója szolgáltatja, ami mellé 2 GB rendszermemória lett telepítve. Az adatok tárolásáról egy 64 GB kapacitású szilárdtest-meghajtó gondoskodik, amin a fent már említett Microsoft Windows 8 Pro operációs rendszer kapott helyet.
Kamerából egy 8M pixeles hátlapi, valamint egy 2M pixeles frontpozicionálású megoldást vonultat fel a gép, míg a hálózati eszközök felsorolásában egy WiFi, egy GPS, egy Bluetooth modul, illetve egy LTE rendszer képviselteti magát. Az új Fujitsu Arrows Tab Q582/F megjelenésére előreláthatólag március közepén fog sor kerülni, mégpedig 1425 dolláros áron.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteENYHÉN drága😄
red
12 éve, 10 hónapja és 3 heteHát japán árazás, ráadásul Intel + Win… 😄
marduk
12 éve, 10 hónapja és 3 heteSzép és jó, de egy kérdés megfordult a fejemben: Ki akarna víz alatt tabletezni?! 😄
marco
12 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn kipróbálnám mondjuk…xd
red
12 éve, 10 hónapja és 3 heteTudtam én! Kipróbálnád a win8-as táblát, mi? 😄
dorcika
12 éve, 10 hónapja és 3 heteEz jó… 😄
Am az ilyet nem kifejezetten a vízalatti használatra szánják. Nekem pl. Gorilla Glass-os (Motorola Defy) mobilom van, hasznos az a borítás mindenképp…
red
12 éve, 10 hónapja és 3 heteNekem is vízálló (meg egyebek) telefonom van. Jó az ám! 😄
marduk
12 éve, 10 hónapja és 3 heteGondolom akkor a tisztításával nincsenek gondok… 😄 Csak hopp be a mosogatógépbe, és elvégzi a dolgokat xd
red
12 éve, 10 hónapja és 3 heteAzt azért kihagytam, de víz alatt már töltött nem kevés időt. 🙂 Poénosan szól úgy a zene, meg a hívás is… 😄
marduk
12 éve, 10 hónapja és 3 heteMondjuk esőben praktikus. 😄
marco
12 éve, 10 hónapja és 3 hetePfffffffffff…xDxDxD