Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egészen idáig a Battlefield 2042 kapcsán csak a problémás rajtról, valamint a frissítések kapcsán hallhattunk, holott live service játék révén már valami képünknek kéne lennie a közelgő tartalmakról, azonban most a DICE megtörte a csendet. Ugyan nem voltak túl bőbeszédűek, azonban így is kaptunk egy kevés betekintést, mit várhatunk a frissen megjelenő többjátékos címből. A Gamespotnak adott interjúból kiderült, hogy még ebben a hónapban érkezik egy limitált ideig tartó esemény, mely visszahozza a klasszikus 64 fős összecsapásokat. Ezenfelül érkezni fog egy új specialista, valamint egy új, gyalogsági harcokra fókuszáló térkép is.
Valószínűleg ez az event az ünnepi időszakra esedékes új frissítéssel együtt fog a játékba kerülni. Tagadhatatlanul próbálnak mindent megtenni a fejlesztőstúdiónál a szoftver feljavítása kapcsán, annak ellenére, hogy a csapaton belül igen komoly átszerveződések zajlanak, sőt már a következő rész munkálatai is megkezdődtek.
petrovicsz
4 éve, 1 hónapja és 1 heteNavégre. Legalább egy jó hír a játékkal kapcsolatban. 🙂
muki
4 éve, 1 hónapja és 1 heteAz első pozitívum amit a BF2042-ről olvasok. 😄
golem
4 éve, 1 hónapja és 1 heteMegvárom amíg féláron lesz, majd akkor megnézem. 😄
fighterlaci
4 éve, 1 hónapja és 1 heteEbben a játékban az a jó, bármit is csinálnak vele, csak jobb lehet. xD