Sajnos a visszatérés körülményeiről és az első projektről egyelőre még nem esett szó, de arra akár már mérget is vehetünk, hogy a srácok az Interplay egyik klasszikusát fogják feltámasztani számunkra, így őszintén reméljük, hogy megkaphatjuk végre a Planescape: Torment régóta várt folytatását.

A Black Isle Studios mindemellett természetesen már soha nem lesz olyan, mint régen, hiszen tagjai annak idején elsősorban az Obsidian-hoz kerültek – a BioWare, az inXile, a Troika és egyebek mellett -, de az már most biztos, hogy a tagok között ott lesz Tim Cain, Leonard Boyarsky, Jason D. Anderson, Chris Jones, Darren Monahan és Chris Parker is.