A Sybari Software tervezett felvásárlása kulcsszerepet játszik a Microsoft vállalati biztonsági stratégiájában: olyan vírusvédelmi technológiák válnak így elérhetővé, amelyek megóvják a kommunikációs kiszolgálókat, és – az egyszerre több víruskereső motornak köszönhetően – a kártékony szoftverek nagyobb hányadát teszik észlelhetővé. Az ICSA Labs nemrégiben kiadott felmérése szerint vállalati környezetben, a vírusok miatt bekövetkező problémák 88 százalékának e-mailhez csatolt fájl volt a fertőzés forrása, ami egyértelműen jelzi, hogy további innovációra van szükség ezen a területen.
A Sybari Software termékei olyan védelmi rendszerrel óvják az üzenetkezelő rendszert, amely még az előtt gátat vet a fenyegetésnek, hogy az elérné a végfelhasználókat. A Sybari Software biztonsági megoldásai mélyen be vannak építve az általuk védett kiszolgálói infrastruktúrába, így folyamatosan magas szintű védelmet nyújtanak, ugyanakkor megőrzik az infrastruktúra megbízhatóságát és teljesítményét.
A Sybari Software ugyanazon terméke a Microsoft Exchange és a Lotus Notes több verziójával is működőképes, így a Microsoft vállalati ügyfeleinek biztonsági beruházásai még inkább megtérülnek. Verzióváltás alkalmával vagy több verzió hosszú távú alkalmazása esetén ugyanis a vállalat kisebb karbantartási és támogatási költséggel számolhat, hiszen a Sybari Software technológiája teljes körű védelmet nyújt. A Sybari választékában a Microsoft Office SharePoint Portal Server 2003 és a Microsoft Windows SharePoint Services, illetve a hamarosan piacra kerülő LCS 2005 (Live Communication Server) védelmére szolgáló megoldások is megtalálhatók.
A Microsoftnak fontos célja a csoportmunka-környezet védelmének fokozása; mivel segítségével a vállalatok úgy javíthatják alkalmazottaik közötti és a partnereikkel való együttműködést, hogy nem teszik ki hálózatukat és eszközeiket a kártékony programkóddal fellépő támadásoknak.
A Sybari felvásárlása révén a Microsoft politikájában fokozottabb figyelmet kaphatnak a következő területek:
Többszintű védelem – A vállalati hálózatok esetében bevett gyakorlat a többszintű védelem, amellyel fokozható a kártékony programkóddal szembeni védettség. A csoportmunka-környezetek hatékony védelméhez is ugyanígy rétegzett védelemre van szükség.
Integráció a meglevő infrastruktúrával – A védelmi rétegeknek nemcsak egymással, hanem a hálózati infrastruktúra többi részével is szorosan integrálva kell működniük. Ilyen integráció híján romlik a biztonsági megoldás felügyelhetősége és teljesítménye, áthatolhatnak rajta a támadások.
Védelem a legújabb fenyegetésekkel szemben – A kártékony programok állandóan fejlődnek. A védelmi rendszereket gyakran kell megújítani, nemzetközi kutatói hálózatokra van szükség ahhoz, hogy felismerjék a legújabb fenyegetéseket, és kidolgozzák a hatékony ellenintézkedéseket még az előtt, hogy a támadók kárt tehetnének a vállalatok üzletmenetében.
A felvásárlás feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra. A Sybari a hatósági jóváhagyásig továbbra is az eddigieknek megfelelően folytatja tevékenységét.
marduk
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaHát én nem észleltem változást azóta. 😄
rdave
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaMicrosoft Security Essentials? 🙂 Lehet nem a legjobb, de teljesen ingyen van és nekem még nem volt vele gondom.
marduk
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaÉn maradok inkább a megbízhatóbb védelmeknél. 😄
rdave
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaNe papolj megbízhatóságról és védelemről, amíg Windows alól írsz… 😄
marduk
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaLehet, hogy én is Winfost használok, de attól még nem a Microsoft által megalkotott védelemmel vértezem fel. 😄 Lehet, hogy alapból instabil, de stabilabbá lehet tenni. 😛
rdave
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaNem, ott van a frissen telepített rendszer és onnan csak lefele megy… 😄 Erre van egy tökéletes idézet: „Sz.rból nem lehet várat építeni.” 😄
marduk
12 éve, 5 hónapja és 6 napjaDe lehet, az indiaiak megcsinálták. 😄