Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft egyike azoknak a kiadóknak, akik teljes mellszélességgel támogatják a virtuális valóságot, és erről rendszeresen tanúbizonyságot is tesznek, így most például egy friss videó keretein belül tették ezt meg. Az alábbi filmecskén ugyanis néhány fejlesztő foglalja össze számunkra mindazt, amit a csapat által készített Eagle Flight és Werewolves Within című VR-játékokról tudnunk kell.
Érdekesség, hogy mindkét alkotás még idén ősszel megjelenik majd, sőt az Eagle Flight esetén már azt is tudjuk, hogy PC-re és PS4-re, míg a háttérben felhívnánk a figyelmeteket arra, hogy a franciák részéről egy Assassin’s Creed VR Experience című mellékszál is formálódik már egy ideje, ám erről az alábbi videóból sajnos még nem hallhatunk.
totyak
9 éve, 8 hónapja és 2 heteAranyos mindegyik, a Werewolves Within-nek még valami értelme is van, de az Eagle Flight-nak egyelőre nem sok értelmét látom. Elsőre nyilván szórakoztató lesz minden VR játék, mert az élmény kárpótolni fog majd a tartalmi hiányosságokért. Lehet, hogy ezt jól mérte fel az Ubi és van értelme ilyeneket kiadni, mert sokat megvesznek majd.
tommy
9 éve, 8 hónapja és 2 hetePofás, de értelme nem sok. 🙂
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 2 heteWerewolves tényleg jobban adja a VR élményt, de nekem az Eagle jobban tetszik most még. 🙂
kpal
9 éve, 8 hónapja és 2 heteKipróbálnám azért.