Most már gondolom kíváncsiak vagytok, hogy miért is emlegetem ennyiszer a Kaszás bácsi lánykáját. Az ok egyszerű, ő lesz a főszereplő, kinek maga a Halál az édesapja és vele kalandozhatunk majd nagyokat. Na nem úgy, ejnye gyerekek félre a piszkos fantáziát! A sztori nagy vonalakban annyi lesz, hogy visszareppenünk az időben egészen a 16. századba, méghozzá Velencébe, ahol Scarlett nevű hősnőnk éldegél. Mivel fantasy-ról beszélünk és mivel a Kaszás is emberből van, megfoganhatott ez a kislány, aki mikor megtudja, hogy apját veszély fenyegeti, rögtön felemeli hangját és elindul a veszélyes egyed kiiktatására.
A játék anti-hőse egy gonosz nekromanta lesz, az ő célja, hogy melegebb helyekre küldje a Halált, hogy ezzel ő kerüljön világuralomra és ő ragadja el az embereket az élők sorából. Egyenlőre ennyit tudunk a Deck 13 fejlesztőcsapat által fejlesztett game-ről, azonban biztosan elkezdődik a reklám-hadjárat, hiszen 2009 már itt van a nyakunkon és ugyebár arra a szép esztendőre várjuk a produkciót. XBox 360 és PC tulajdonosoknak adatik meg majd a szerencse, hogy megakadályozzák a Halál halálát…
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetejó képek😄
raiden
16 éve, 7 hónapja és 3 heteTetszik a csaj,van benne valami…Halálos?😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteBiztos jo játék lesz!!!!!😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteszeretem a lődözős játékokat mert sok benne a vér ez is 1 klassz játék😉
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetejó😉javascript😖etHTML1(‘😉’😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 hetesztem tök jók😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 4 napjajo kep😎