Hogy mindebből újfent mi az igazság, az egyelőre kérdéses, mindenesetre az esetben a legmegdöbbentőbb az, hogy a projekt eleddig eszméletlen összegeket emésztett fel, eddig ugyanis több, mint 40 millió dollárt öltek bele a mögöttesek a tavalyi átvételig, és azóta havonta legalább 250.000 dollárt pumpáltak ehhez hozzá, így tehát az összköltség már nagyon közel járhat az 50 millió dollárhoz, egy ekkora büdzsé pedig manapság csak a legkomolyabb játékokat szokta kísérni. Talán éppen ezen indokból kifolyólag hisszük el nehezen, hogy valóban törlésre került volna a This is Vegas, így a hivatalos bejelentésig várjunk kellő türelemmel.