Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Wargaming.net egy sajtóközlemény keretein belül erősítette meg számunkra, hogy hamarosan egy újabb frissítés lát napvilágot a World of Tanks MMO-hoz, amelynek keretein belül kínai páncélosokkal gazdagodik majd az alkotás felhozatala. A kínaiak a tervek szerint egy teljesen új páncélos-fát kapnak majd, mindezt annak ellenére, hogy a második világháborúból nem igazán vették ki a részüket, illetve nem is rendelkeztek akkoriban saját maguk által fejlesztett tankokkal.
Hadseregük és páncélosaik azonban így is voltak, méghozzá a szovjet, a francia, a brit és az amerikai hadseregtől származó gépezeteket felvonultatva, amiket a kínaiak alaposan módosítottak, mondhatni tökéletesítettek maguknak.
A Wargaming.net összesen 17 ilyen lánctalpast gyűjtött össze és integrál hamarosan a játékba, így – várhatóan még novemberben – a kínaiak oldalán is bevethetjük magunkat a 8.2-es frissítés érkezését követően.
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 1 heteegyszer majd kipróbálom
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn kipróbáltam. Másodpercek alatt szednek szarrá a fizetősök… :s
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 heteHatalmas game és nem csak a fizetősök játszhatnak vele
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 heteEzennel töltés indul!🙂
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 6 napjaNagyon nagy játék, bár a francia ággal már kezdték elrontani. Félek h ezzel a made in CHINA-val még jobban elszarják!
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 2 heteMég nem fogják elcseszni a Kínai ággal,mert 8.2-es verzióval mégsem fogják bevezetni!