Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take Two csapata éppen tegnap hozta nyilvánosságra legfrissebb üzleti jelentését, amit követően a cég egy befektetőknek szánt rendezvényt is tartott, amelynek keretein belül a Take Two jövője került terítékre. A sok-sok, ilyenkor szokásos ígéret mellett ezúttal azonban egy kis érdekesség is csatlakozott a prezentációhoz, Strauss Zelnick, avagy a Take Two vezérigazgatója ugyanis úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha a jövőben masszív és állandó franchise-okra alapozhatnák sikereiket.
Zelnick példákat is felhozott, így a GTA mellett a Borderlands, a BioShock és a Civilization neve is felmerült, de sokak számára meglepetést okozott, hogy a CEO a Red Dead-sorozatot is megemlített ebben a felsorolásban, ami csak és kizárólag egyet jelenthet: a háttérben már készül, de legalábbis szeretnék, ha elkészülne a Red Dead Redemption folytatása. Ti is örülnétek neki?
lolz
12 éve, 5 hónapja és 2 heteHát örülnék neki.😄 Főleg ha lenne rá egy csapat PC-s portoló🙂
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn is. 🙂 Tetszik a játék.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteOkos csapat ez a Rockstar, minden generációba hoz egy Red Dead-et. Így mindig kellően friss és újszerű. 🙂
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn inkább az egynek látnám a PC-s portájt 😛
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAnnyira felfuttatott cím lett a RDR, hogy szerintem simán kiadhatnák PC-re és lenne rá vevő bőségesen. Kiéheztettek minket azzal a játékkal.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteTolnám én is. Vettem egy konzolt nemrég, csak sose érkezett meg. De ha jött volna, akkro tolnám rajta 😄