Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A GSC Game World széthullását követően a STALKER franchise jövője sajnos igencsak kétségessé vált, hiszen a csapat több részre szakadt, amelyek közül az egyik csoportosulás a Vostock Games lett - az ő kezükben maradtak a jogok, így a folytatás reménye is -, néhány órával korábban azonban a fülünkbe jutott, hogy egy maroknyi volt munkás újabb stúdiót hozott létre, méghozzá Union Studio név alatt. A csapat nem aprózza el dolgait, hiszen már most javában dolgoznak a háttérben első projektjükön, amely várhatóan egy lövöldözős játék lesz, ráadásul nem csak PC-re, hanem PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és Macintosh-ra is.
Az illetékesek már annyira előrehaladott állapotban vannak a munkálatokkal, hogy napvilágra is hoztak egy koncepciós rajzot a játékról, amely ugyan még csak kis felbontásban tekinthető meg, de már így is tökéletesen prezentálja azt a futurisztikus, kissé talán cyberpunk és poszt-apokaliptikus jegyeket is magán viselő alkotást, ami egyelőre még cím nélkül létezik.
Kíváncsian várjuk, hogy mit alkot majd nekünk a GSC Game World másik fele, az alapok ugyanis megvannak, kérdés tudják-e kamatoztatni azt?
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteA koncpeció így elsőre nem rossz. Olyan Mars fíling.🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteKirály hír!🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 hetejo hangulata van a kepnek
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteA stelkernel se a hangulattal volt gond.
„Kíváncsian várjuk, hogy mit alkot majd nekünk a GSC Game World másik fele, az alapok ugyanis megvannak, kérdés tudják-e kamatoztatni azt? ”
valasz: Nem.
A stalkernel is olyan ziccereket hagytak ki illetve rontottak el dolgokat, hogy ezek miatt nem lett csucsjatek.
Az hogy lustasag, amatorizmus, vagy pusztan hulyeseg azt nem tudom, de olyan 33-33-33% ra tippelnek.