A producer, Alex Parizeau is részt vesz majd ennek a terméknek a megvalósításában és kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja ezt az ötletet. Az újonnan alakult Ubisoft Toronto nevű stúdiót részben a kanadai kormány finanszírozza, az élén pedig Jade Raymond áll, aki szerint az új stúdió kiválóan illik a lopakodós, harmadik személyű akció játéksorozathoz, amelyen gőzerővel munkálkodnak.
"Nagyon izgatott vagyok, kőkemény ambícióink vannak a projekt tervezését illetően, ez egy nagy lehetőség számunkra, mert a Splinter Cell produktum népszerű program és remélem, hogy az új epizód létrehozásán tapasztalt és tehetséges emberek fognak dolgozni. Az új stúdióba is olyan személyeket szeretnénk felvenni, akik kreatív és alkotóképes tagjai lehetnek a csapatnak, ehhez pedig a Splinter Cell új epizódja erős alapot ad nekünk. Azt hiszem, hogy igen különleges lehetőséget kaptunk a sorstól, hogy valami igazán nagyot alkossunk" -nyilatkozta Parizeau. Raymond sem hagyta szó nélkül a témát és a következőt mondta: "A montreáli, vagy európai stúdiók szoftvereinek nagy része sokkal több kontinentális hangulattal van megspékelve, mint hinnénk. Például a Beyond Good and Evil című alkotást csakis Franciaországban lehetett előállítani, mivel ez egy tipikus európai játék. Úgy gondolom, hogy a Splinter Cell Franchise pedig kizárólag Toronto-hoz illik." Nemrég Max Beland, a Splinter Cell: Conviction kreatív igazgatója megerősítette, hogy nagy az esélye annak, hogy a matéria új részét PlayStation 3 konzolra is kiadják.