Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tri-Ace csapata minden jel szerint egy újabb, multiplatform leosztású szerepjátékon mesterkedik. Megjelent egy teaser site, newrpg.jp webes címmel, tehát a bejelentetlen projekt egyelőre nem esett át a keresztségen, legalábbis, nyilvánosan semmiképp. Az oldalra látogatók egy visszaszámlálóba ütköznek és egy hangulatos háttérbe, ahol csendesen havazik továbbá egy első ránézésre összeomlott szobor díszeleg a képen.
A site alján a PlayStation 3 és az Xbox 360 logója feszít, tehát ebből következik, hogy multiplatform játék készül a népszerű szerepjáték stúdióban, amelyről egyelőre semmit sem sikerült kiderítenünk. Feltehetően a counter nullázódása után lehull a lepel néhány meghatározó konkrétumról is, ebben reménykedünk, máskülönben értelmét veszítené a nagy visszaszámlálás.
A tri-Ace csapatának köszönhetjük többek között a Star Ocean epizódokat, a Valkyrie Profile-okat és az Infinite Undiscovery-t is. Tehetséges banda, tettek már le az asztalra bőven, így természetesen érdeklődve várjuk az újabb játékuk leleplezését, erre nagyjából nyolc napon belül sor is kerülhet, akkor majd visszatérünk, remélhetőleg értékelhető tényekkel.