Új-generációs hardverre fejleszt a Bethesda is

2012. február 28.
1.6031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Új projekten dolgozik a Bethesda, ez talán senkit nem lep meg túlságosan, az viszont már érdekesebb téma, miszerint a csapat által feladott álláshirdetések szerint az a bizonyos új cím már nem a kurrens generáció konzoljaira, hanem az általuk csak future-gen megnevezéssel illetett hardverekre készülődik.
 

A feladott ajánlatokban a cég egy másodpercig sem kívánta titkolni szándékait, így azt, hogy a következő generációs játékgépekhez várnak programozókat, illetőleg, hogy egy vadonatúj technológiával kell majd megismerkedniük a kiválasztottaknak.

Ha eleddig tehát nem hittünk volna az új-generációs masinák készültében, akkor itt egy újabb bizonyíték, ami igazolja létüket és bár egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor érkeznek, illetve milyen specifikációkkal, de mivel már egyre több videojáték készül hozzájuk a háttérben, ezért mi két évben maximalizálnánk a bejelentésig hátramaradt időintervallumot.

Mindezek mellett további kiváló kérdés, hogy a Bethesda vajon miféle címen dolgozik a háttérben, hiszen legutóbbi alkotásuk a The Elder Scrolls V: Skyrim volt, amit a legtöbb szóbeszéd szerint csak és kizárólag a Fallout 4 követhet.
7 hozzászólás

sasikaa

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

Hm. Fallout? Nem rossz, bár engem valamiért nem fogott meg. Sajnos.

válasz erre

Braddock

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

Kíváncsian várjuk mivel rukkolnak elő!

válasz erre

DoubleW

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

Kiváncsi vagyok hogy milyenek lesznek azok a gépekmosolygó smiley

válasz erre

gymtonic74

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

Lehet virtuális sisakra, por-no szimulátort. Ki tudja. Viccet félretéve, amihez a Bethesda nyúl mostanában, az arannyá változik.

válasz erre

Maniac

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Ez lehet a wiiu is nem?
A Wii U kurrens generáció, szóval nem.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

Ez lehet a wiiu is nem?

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 16 napja

Alakul a helyzet! mosolygó smiley Jönni fognak ezek a gépek! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja