Ez volt a The Lost and Damned, amelyben a motorozás életérzését élhettük volna át, ám felesleges egy feltételezett múlt időben beszélni róla, amikor már a második megerősítő információ érkezik azzal kapcsolatban, hogy a Rockstar PC-re is leszállítja az expanziót. Először még a gamescom 2009 rendezvényen vártuk a nagy bejelentést, hiszen a kiállításra az illetékesek elvileg már elvittek magukkal két trailert, amelyek a bővítmény ezen változatához készültek. Hogy miért nem kerültek bemutatásra, az nagyon jó kérdés, mindenesetre a mai napon egy újabb utalás került napvilágra a The Lost and Damned érkezésével kapcsolatban.

A legújabb patch a játékhoz ugyanis néhány új achievementet is tartogat majd, amelyek között néhány igazán érdekes név is előkerült. Az alábbi képen magad is meggyőződhetsz a hivatalosságról, hiszen csak öt TLAD rövidítéssel találkozunk (Games for Windows ablakban), amely egyértelműen a The Lost and Damned rövidítése, az olyan alcímek pedig, mint az Easy Rider, aligha utal bankrabláshoz köthető achievementre. Természetesen hivatalos bejelentésünk még mindig nincs, így nem árt óvatosan kezelni a témát, de ezek után már készíthetjük a pezsgőt, hiszen szinte teljesen biztos, hogy PC-re is elkészül a GTA IV első kiváló kiegészítője… Várjuk a hivatalos közleményt!