Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amikor már azt hinnénk, hogy az Infinity Ward körül végre elcsendesedtek a dolgok, akkor felüti a fejét egy újabb hír, miszerint ismét néhány fontosabb fejlesztő hagyta faképnél a csapatot. A G4 munkatársainak értesülései szerint most ugyanis a Joel Emslie, Ryan Lastimosa és Brad Allen trió lépett ki a Call of Duty-sorozat bábájának is tekinthető brigádból. Így tehát immáron 21 fő távozott el az Activision rabigájától szenvedő gárdából, és azon korábbi feltételezéseink, miszerint a nagy eltávozók a Respawn Entertainment kötelékében kötnek ki, igaznak bizonyultak.
Bár a frissen dezertált három úr még egyelőre szabadúszó, az IW korábbi két főnöke, avagy Vince Zampella és Jason West által alapított Respawn már több korábbi Infinity munkatársat magába szippantott. A hírek szerint jelenleg már nem kevesebb, mint 12 régi munkás került az új csapat kötelékébe, köztük legutoljára Chris Lambert és Brent McLeod csatlakozott, tehát az oszlopos tagok azért feltöltik lassan a Respawn Entertainment üres munkahelyeit. Vajon meddig bírja még az Activision ezt a megaláztatást, és mikor mondd végítéletet az Infinity Ward felett?