Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel már tavaly is kiemelte, hogy több erőforrást szeretne összpontosítani az okostelefonok és táblagépek piacára, ennek kapcsán pedig már több gyártóval is tárgyalnak, az eredmények pedig hamarosan meg is érkezhetnek. Az ASUS után nemrég a Lenovo háza tájáról hallani, hogy jövőre jó néhány Intel-alapú okostelefononnal jelennek majd meg a piacon. A kínai gyártó néhány éve igencsak ráfeküdt az okostelefonok és táblagépek piacára, a Motorolát bekebelezve pedig még nagyobb erővel rendelkeznek.
Az érkező készülékekről természetesen konkrét információk még nincsenek, de állítólag a CES 2015-nél a Lenovo sem talált jobb alkalmat, így január elején legalább két okostelefont mutatnak majd be. A piaci megjelenésüket tavaszra várhatjuk és arra is nagy az esély, hogy hazánkban is kaphatóak lesznek, hiszen mostanság jó néhány felsőkategóriás Lenovo modell jelent meg itthon.
kpal
11 éve, 4 hete és 1 napjaintel nagyon beindult 🙂
csirkee
11 éve, 4 hete és 1 napjaKíváncsi leszek rájuk nagyon.
bbeennccee98
11 éve, 4 hete és 1 napjaPont most akartam lenovo telefont venni. De így most nem tudom eldönteni, h várjam meg ezeket az Intel-eseket, vagy ne, mert már eléggé kéne egy új telefon.