Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Most már biztosak lehetünk abban, hogy a Blizzard csapatának a közeli jövőben vannak még tervei a Diablo-sorozattal, a csapat ugyanis nemrégiben ehhez kapcsolódó álláshirdetésekkel szolgált a rajongók számára. Ebből kiderült, hogy művészeti igazgatót keresnek, méghozzá egy a Diablo franchise-hoz kapcsolódó új projekthez, ami bizonyára még nagyon kezdeti stádiumban jár, hiszen általában az ilyen pozícióban dolgozó embereknek a kezdetektől kell felügyelniük a munkálatokat.
Hogy a Diablo III következő kiegészítőjéről lehet-e szó, esetleg éppen már a Diablo IV-ről, azt nem tudjuk, de bármelyik is álljon a háttérben, mi mindkettőnek örülni fogunk.
kpal
10 éve, 5 hónapja és 1 heteNem kis pozicó az biztos .
paulmarlow
10 éve, 5 hónapja és 1 heteNem hinném,hogy félbe hagynák a diablo 3 sztoriját.Lemerem fogadni,hogy a követező kiegészítőn dolgoznak ahol a Nephalem lesz a végén az új diablo.
bekecs
10 éve, 5 hónapja és 1 heteDiablo IV még korai lenne szerintem, ez valami nagyobb kiegészítő lesz, vagy valami más nézetből megvalósított Diablo.