Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az SNK Corporation bejelentette, hogy a The King of Fighters XV január 17-én kapja meg az első Season 2 DLC karaktert, Shingo Yabukit, a játékosállományt érintő finomító patch mellett, ezen kívül további DLC tartalmakat is felfedtek. A fiatal Shingot megragadta Kyo Kusanagi ereje és szinte kényszerítette őt, hogy a harcművészet mestere legyen. Az utóbbi időben Shingo egyre inkább elnyerte Kyo tetszését, és úgy tűnik, hogy harcosként apránként folyamatosan fejlődik - olvasható az új harcos jellemzésében.
Shingo mellett több DLC karakter is megjelenik a The King of Fighters XV-ben, Kim Kaphwan a tervek szerint tavasszal, míg Sylvie Paula Paula, Najd és még két be nem jelentett szereplő 2023 nyarán csatlakozik a harchoz. Egy speciális Fighter Pass is megvásárolható lesz, amely tartalmazza a második szezon mind a hat DLC-karakterét, köztük Shingo Yabukit is.
Az új szezon kezdetével egy időben frissítés is érkezik majd, amely az összes karaktert finomítja, január 17-én pedig 15 dal a korábbi címekből ingyenesen elérhető lesz a The King of Fighters XV-ben, így a mérkőzések alatti háttérzenét kedvenc dalaikkal testreszabhatják a játékosok.
petrovicsz
3 éve, 3 hete és 2 napjaVissza kéne lesnem ebbe a szériába, annak idején nagyon szerettem.