Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Microsoft nem verte túl nagy dobra, azonban a Redditen több olyan fotó is megjelent, amelyek arról tanúskodnak, hogy Amerikában lassacskán ellepik a boltok polcait az első olyan Xbox 360-as játékok, amelyek új dobozt és dobozképet kaptak a visszafelé kompatibilitás miatt. A világhálóra több változat is felkerült az új borítók kapcsán, így a Fallout 3-ból például létezik klasszikus Xbox 360-as dobozba zárt, de a kompatibilitást kis plecsnivel jelző változat, azonban olyan is, amit már Xbox One-os tokba tettek.
Hogy felénk mikor várhatók az első ilyen módon újracsomagolt játékok, az egyelőre nem derült ki, mint ahogyan az sem, hogy csak a Bethesda alkotásai, vagy más címek esetében is alkalmazzák-e majd ezt a módszert. Várjuk a Microsoft hivatalos bejelentését!
totyak
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaNem rossz dolog ez, nem mindenki tudja, hogy melyik játékok azok, amik kompetibilisek mindkét géppel. Bár ezért új borítókat nyomtatni szerintem felesleges, elég lenne egy matricát rányomni, akár csak kívülre, a fóliára. Nem baj, ha az eldobódik a celofánnal együtt, vásárláskor kell tudni, hogy mire akar játékot venni az ember.
csirkee
9 éve, 2 hónapja és 2 napjaEz egy értelmes gondolat.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 1 napjaÉs vajon most ezért újranyomtatnak több száz borítót?