Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Idén márciusban lett összeállítva a Luminous Productions nevezetű stúdió a Square Enix által, mellyel tripla-A alkotások tető alá hozása a cél, azonban úgy fest, egyhamar még nem fogjuk látni az első munkájukat. A Famitsu magazin két Luminous-os fejlesztővel készített interjút; Saya Nakahara projektmenedzserrel, valamint Yuuki Matsuzawa vezető koncepciós művésszel, amelyben elmondják, hogy 09:30-tól 18:00-ig van a munkarendjük, hogy elkerüljék az alkalmazottak túlhajtását.
Ezenfelül Matsuzawa kijelentette, hogy túl sokat nem oszthatnak meg egyelőre az alkotás kapcsán, mert bár a szoftver egyes elemeiről már dűlőre jutottak, sok aspektusa még nincs lefixálva. Hozzátette, hogy egy teljesen új IP-ről van szó, szóval néhány dolog különbözik attól, ahogyan eddig dolgoztak más brigádoknál, értve ezalatt, hogy roppant nehéz a fejlesztési fázis, és nem kevés időt felemészt.
tidus
6 éve, 2 hete és 6 napjaRemélem egy nagy költségvetésű jrpg vagy akció jrpg lesz.
muki
6 éve, 2 hete és 6 napjaA gyorsaságnál sokkal fontosabb a minőség. Kivárjuk.
petrovicsz
6 éve, 2 hete és 6 napjaNem kell azt elkapkodni.
ronalddo
6 éve, 2 hete és 6 napjaSquare Enixnél erre elég sok esély van. 🙂
tommy
6 éve, 2 hete és 5 napjaMivel az égegyadta világon semmit nem tudunk róla, ezért azt hiszem, ez megemészthető.. 🙂