Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Redditen egy felhasználó azt állítja, hogy hozzáférése van a Sony következő generációs konzoljához, ezzel egyetemben pedig villantott néhány fotót is, és ha igaznak bizonyulnak az információk, akkor kiderült, hogy mennyi lesz a szabadon felhasználható tárhely az SSD-n. A kezelőfelületbe ugyanis kapunk egy kis betekintést, miáltal úgy fest, hogy 644 GB-ot használhatunk majd ki az 1 TB-os SSD-ből. Nyilván érdemes szódával fogyasztani a hírt, hiszen nem tudjuk konkrétan megerősíteni, hogy emberünk nem csak trollkodik-e vajon.
20 másodpercig tart, míg a PS5 elindul, ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy itt egy devkittel vagy korábbi prototípussal is szemezünk. Bárhogyan is, fenntartásokkal kezeljük az infót, majd meglátjuk, hogy igaznak bizonyul-e…
muki
5 éve, 3 hónapja és 1 heteNeeee az nagyon gáz lenne. Ezt nem tudom elhinni.
tommy
5 éve, 3 hónapja és 1 heteBiztos vagyok benne hogy kamu. Telepítgetve vannak dolgok már és foglalják a helyet. Nem hülye a Sony.
rdave
5 éve, 3 hónapja és 1 heteMindig is 825GB-s SSD-ről volt szó, és sajnos nem kizárt, hogy abból még lejön az OS.
imperator
5 éve, 3 hónapja és 1 heteOké, de kb 200 GB a rendszernek az nagyon durva, még a Windowst se lehet ennyire felhizlalni. 😄
rdave
5 éve, 3 hónapja és 1 heteNem mondtam, hogy igaz a hír, csak azt, hogy a 825-re még jön az OS és nem lesz szép látvány, de ha számolgatunk sem jobb a helyzet. Mivel a gyártók szeretnek 10-es számrendszert használni, amíg a WIN / PS OS 2-est, így a 825 lesz úgy 768, ebből pedig lejön az OS és talán még tartalék hely is, szóval sok hely nem lesz…
ronalddo
5 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn úgy tudom 1TB és abból jön le a rendszer, úgy lesz 825GB.
rdave
5 éve, 3 hónapja és 1 heteEzt ki mondta? IGN mondott ilyet, de azt hagyjuk… 😄