Ha a tengert zöldnek akarjuk látni, akkor az úgy is lesz, ha atomot akarunk robbantani, akkor nem lesz ki szembeszálljon velünk, a lényeg, hogy úgy menedzseljük kis városunkat, és úgy építkezzünk benne ide vagy oda, hogy lakói szeressenek és tiszteljenek minket. Az erős politikai töltettel, gazdasági menedzseléssel és természetesen városépítéssel megálmodott harmadik Tropico – amely a Kalypso Medianak köszönhetően látogatott el ismét hozzánk -, mint fentebb említve volt, már kapható dobozos verzióban, méghozzá kis hazánkban is, magyar nyelven.

Ha szeretnél közelebbi barátságba kerülni a játékkal, akkor mindenképpen tekintsd meg az alábbi videót, hátha most fog elkapni a hangulata, ha pedig megtetszett, keresd fel a kipróbálható verzióját, ami ha szintén megtetszik, indulhatsz is az első játékboltba a teljes verzióért.