Továbbra is a PlayStation Portable vezeti a japán hardvereladásokat

2008. május 30.
1.5281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A felkelő nap országából jelentjük, hogy a helyzet gyakorlatilag változatlan, a legkelendőbb gépezet továbbra is a Sony handheld-je.
 

A közelébe sem tudnak férkőzni riválisai, főként a Nintendo zseblakója tudhat magáénak tetemesebb lemaradást az elmúlt héten. A második helyet a Wii zsebelte, ám még neki sem sikerült felzárkóznia, ezúttal is csak a PlayStation Portable porát nyelte. A DS a harmadik helyen végzett, ez várható volt, de a szakadékok így is nagyok.

Elég nagy különbségeket sikerült összehozniuk, ami azonnal nyilvánvaló, amint a sorrendre és az eladási adatokra pillantunk. A PlayStation 3 ismét megelőzte a még mindig népszerű elődjét, ezzel a negyedik helyre kvalifikálta magát a sorrendben. A redmondiak gépezete egy kissé meglódulva hajszálra közelítette a 2000-es lélektani határt. Nagy szó, ha ezt sikerül egyszer-egyszer átlépnie. Reménytelen helyzet, a Microsoft ebben a generációban nem valószínű, hogy képes lesz ezt a számot drasztikusan feltornászni arrafelé.

A legfrisseb jelentések szerint a japán konzolos piac a legnagyobb a világon, viszont a második helyen már nem Amerika feszít, hiszen Európa beelőzte, így mi vagyunk jelenleg a világ második legnagyobb játékpiaca. Kiérdemeltük a figyelmet, reméljük, hogy ennek belátható időn belül kézzelfogható látszata is lesz és nem mindent az Amerikai piac kap kézhez elsőként. Akkor lássuk is a fentebb taglalt helyzetet a számok tükrében.

Sony PlayStation Portable: 64.449
Nintendo Wii: 49.047
Nintendo DS: 37.404
Sony PlayStation 3: 9.071
Sony PlayStation 2: 7.189
Microsoft Xbox 360: 1.947
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Magnumpi profilja