Utolsó amikor hallottunk róla az volt, hogy az E3 idején bejelentették, hogy még nem felejtették el a játékot és készülőben van.
Most a Gamescom alatt is hasonló kijelentést hallhattunk annyi körítéssel, hogy inkább a háttérbe szorul a fejlesztést tekintve, hiszen az SCE Japan Studio jelenleg a Knack-en és a Puppeteer-en dolgozik és ezek elmondása szerint előbbre valóbbak, mint a The Last Guardian.
Másik cím a Syberia 3. Ezt a Microids ugyanúgy 2009-ben jelentette be, ám erről legalább többet hallhattunk már, ugyanis a tavalyi év során megtudtuk, hogy Kate Walker visszatér, illetve ősszel még kiderült, hogy a játék forgatókönyve is elkészült.
Most a Gamescom-on erről is kiderült, hogy továbbra is fejlesztés alatt van, hiszen két művészi munka látott napvilágot melyeket itt láthattok:
alice
12 éve, 4 hónapja és 4 heteÖrömtáncot fogok járni, Imádom a Syberiát. Egy iszonyatosan király sorozat, nagyon jó zenével, világgal, korral mindent csak imádni tudok rajta. Még nevelőapum is nyomta, általa ismertem meg, pedig ő aztán nem igazán rajong a játékokért, de ez az egy neki nagy kedvence. Majd lesz min örömködnie neki is holnap 😄
Kíváncsi vagyok, hogy kapcsolódik majd 🙂
rdave
12 éve, 4 hónapja és 4 heteAz unokáimmal együtt fogok The Last Guardiant játszani. 😄
lac
12 éve, 4 hónapja és 4 heteŐszintén szólva nem tudom, hogy mennyire jó ötlet a Sybériát folytatni. Kiválóan lezárták a második rész végén, felesleges lenne azt a sztorit folytatni (meg hát nem is nagyon lehetne).
krees9116
12 éve, 4 hónapja és 4 heteÉn a Last Guardianban is bízok, az előző két munkája nagyon tetszett a kedves úrnak, hasonlóra számítanak az unokák is.
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSyberia remélem életben marad és nem megy a süllyesztőbe. Az ilyen játékok, amik csak immel-ámmal készülnek, azoknak néha sajnos rossz végük lesz.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 hetesyberiat anno demo formában kipróbáltam még sok évvel ezelőtt. remélem lesz harmadik, tetszett.