Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sam Fisher ugyan szaporodó ősz hajszálai ellenére is egy balerinát megszégyenítő kecsességgel mozog a bevetéseken, ez alkalommal azonban egy parányival lomhábbnak bizonyul a szokásosnál. A közkedvelt és elhivatott kémünket ráncba szedő kiadásának beharangozása sokatok érdeklődését felkeltette, s éppen ezért nehéz szívvel kell közölnöm a szomorú hírt, miszerint a HD-s feldolgozást tovább rúgdosta ütemtervében a Ubisoft, mely így szeptemberig meg sem állt.
A Splinter Cell HD Collection megjelenését már nem először odázza el a Ubisoft: a gyűjteménynek valójában már március második felben meg kellett volna jelennie az amerikai boltokban, ám a kiadó júniusig tolta ki a dátumot… ímhol elérkezett a június, és Sam Fisher még sehol. A Ubisoft ezúttal még távolabb csúsztatta az időpontot, a HD-kiadás tehát jelen állás szerint majd csak valamikor szeptemberben adatik ki.
A Splinter Cell HD Collection Blu-ray formátumban lesz kapható, és tartalmazni fogja az első három rész, a Splinter Cell, a Pandora Tomorrow és a Chaos Theory újradolgozását is. A kollekció – minő kárhozat – továbbra sem tartalmaz majd semmiféle multiplayer-mókát.
aidonassassin
14 éve, 1 hónapja és 1 heteAjj már 🙁