Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A virtuális valóság továbbra is az egyik legnagyobb potenciállal kecsegtető piac a vállalatok számára, a felhasználók kegyeiért versenyző vállalatok pedig egyre többen vannak, a kész termékek azonban ezt nem mondhatják el magukról. Rengeteg cég ugyanis még csak ígérget és prototípusokat mutogat, illetve gyakran halljuk azt is, hogy a fejlesztőknek szánt verziók készültek eddig el. Az Oculus Rift az elsők között lépett ilyen széles közönség előtt erre a piacra, a végeredményt azonban évekkel később sem tudják még felmutatni.
Persze a fejlesztések folyamatosan zajlanak, a Facebook pedig nem véletlenül állt be a vállalat mögé. Palmer Luckey, a vállalat alapítója nemrég elmondta, hogy rengeteg előnye van annak, hogy egy Facebook áll mögöttük, de még mindig nincs meg a végleges dátum. Azt is megtudtuk, hogy a több száz új dolgozó nagyot lendít a fejlesztésen, de ezúttal Palmer Luckey nem volt túl határozott a megjelenési dátumot illetően, melyet előtte még 2015-re ígértek.
neurotic
10 éve, 10 hónapja és 1 hetePedig bele kell húzniuk, mert az első ilyen kütyü nagyot szakíthat. A Valve pedig már azt ígérte, hogy idén piacra kerül a HTC Re Vive.
willthawheel
10 éve, 10 hónapja és 1 heteŐk voltak az elsők, pénz van, nem értem mire várnak..
zender
10 éve, 10 hónapja és 1 heteMinek lett ez évekre előre beharangozva ha még most sincs piacon…😖
fnx
10 éve, 10 hónapja és 1 heteMennyire káros ez a szemre
1000feri
10 éve, 10 hónapja és 1 heteItt lassan már csak a jég nem csúszik 😄 -minden más igen.
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 1 heteEzeken már meg se lepődök hogy csúsznak.
Az lenne a váratlan ha valami csak 1 nappal is korában jönne ki. 😄
Na az már valami ütős hír lenne. 😄
kpal
10 éve, 10 hónapja és 1 heteMár a fél világnak Ocolusa pedig 😄
totyak
10 éve, 10 hónapja és 1 heteNem mondhatjuk, hogy csúszik, mert eddig is csak elképzeléseik voltak, hogy mikor jöhet, nem volt egy konkrét dátum.