Toriyama: A következő Final Fantasy nyitottabb lesz

2010. március 11.
1.8201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Sokan kritizálják a Final Fantasy XIII-at a túlságosan nagy linearitás miatt, a játékban szinte semmi szabadságunk nincs.
 

Ez persze nem feltétlenül baj egy történetközpontú játéknál, ám egy RPG-nél nem igazán szerencsés, ha csupán a kijelölt útvonalon közlekedhetünk. Motomu Toriyama ennek kapcsán jutott arra, hogy a következő Végső Fantázia jóval nagyobb szabadságot ad majd a játékosoknak, mint a most megjelent epizód. Toriyama egy interjú során elárulta, hogy a történetvezetés miatt szinte lehetetlen volt a játékban olyan nyitott helyszíneket elhelyezni, amelyek a sztori folytonosságát nem teszik tönkre.

"Sok olyan Final Fantasy játékon dolgoztam már, amely történetközpontú volt, ami bizonyos korlátokkal is járt"- árulta el Toriyama. "A Final Fantasy XIII fejlesztése alatt létrehoztunk egy rendszert, amelyet én csak bento box néven emlegetek. Ezzel a rendszerrel lehetőségünk lett volna a városokban különféle minijátékokat elhelyezni, valamint az összes városlakóval lehetett volna beszélni, de annyira időigényes lett volna ezt az egészet összehozni, hogy inkább kihagytuk a játékból. A következő Final Fantasy játékban azonban biztosan szerepelni fog a rendszer, így jóval nagyobb szabadságot kapnak majd a játékosok."
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profilja