Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még a Kinect megjelenésének tájékán lehetett, hogy a Microsoft emberei néhány alkotással promózták az éppen aktuális és azóta is forradalminak nevezhető mozgásérzékelős szenzort. A sokadalom között már akkor is helyet kapott a Kinectimals egy korai verziója - amely azóta természetesen már végleges formában is napvilágot látott -, amelyben különböző állatok reagáltak mozdulatainkra meglepő precizitással Így tehát bár a valóságban csak a levegőt, virtuálisan egy kisebb állatkertet tapogathattunk körbe a programnak köszönhetően.
A Microsoft pedig úgy gondolta, hogy megérett az idő arra, hogy megjelentessék az Xbox Live Marketplace kínálatában a Frontier által fejlesztett Kinectimals demóját, hogy minden egyes fanatikus kipróbálhassa ezt az érdekességet. A demonstráció már elérhető az említett szolgáltatásról, letöltéséhez 1.52 GB szabad helyre lesz szükségünk konzolunk merevlemezén, betöltését követően pedig az állatsereglet cica-részlege lesz elérhető teljes egészében. Ha mindig is szerettél volna virtuális állatsimogatót, mert mondjuk allergiás vagy a macskaszőrre, most itt a nagy alkalom, hogy mindent bepótolj.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteEzek a gagyi kineK?t címek kikészítenek.😄
dns
14 éve, 9 hónapja és 1 heteNekem jut bőven live macskaszőr a pofámba, ezt az érzést nem helyettesítheti semmi sem😛