Többen vásárolnak használt PlayStation 3-at, mint újat

2010. április 28.
3.1121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony nagy fekete konzolja nem csak méreteivel, súlyával és persze teljesítményével szeretné felhívni magára a figyelmet, hanem árcédulájával is, lévén még mindig a legborsosabb árú gépezetről beszélünk a PlayStation 3-at emlegetve.
 

Ennek egyértelmű következménye, hogy a leendő tulajdonosok nagy többsége inkább választja a használt masinát, mintsem a vadonatúj terméket. A PS3PriceCompare pedig most számosította számunkra, hogy egészen pontosan milyen arányban oszlanak el a másodkézből vagy egyenesen a boltból kihozott darabok a fanatikusok között. Az eredmény megdöbbentő lesz!

A csoport egészen pontosan 1017 embert kérdezett meg, a felmérés pedig Angliában történt. A válaszadók 33%-a vette másodkézből konzolját, míg csak mindössze 24%-uk újonnan. A konzolt birtoklók egészen nagy aránya, 14%-uk ajándékba kapta - ezt nagy hiba volt beletenni a felmérésbe, hiszen ajándék is lehet használt -, 3%-uk valamilyen nyereményjátékon nyerte, míg a maradék 26% egy mobilszolgáltatóval kötött szerződés útján jutott hozzá. (Utóbbi valószínűleg odakint egyéni akció volt, pl.: fizess elő nálunk és kapsz egy PlayStation 3-at.) Sajnos nem csak a hardver, hanem a szoftverfronton is egészen rossz a helyzet, a megkérdezettek közül ugyanis 78 százaléknyian használt játékokat vesznek masinájukhoz. Így tehát míg más platformokon a kalózkodás, addig itt a használt cucc a menő.

6 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 10 napja

A használtak is hozzák azt a játékélményt amit az új, és sokkalta olcsóbban beszerezhető. Ez benne van a pakliban sajnos, nem mindenki engedheti meg magának az új konzolt.

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 26 napja

Dorcika írta:
PS3-nál ez nem annyira megdöbbentő, sajnos magas az ára... szomorú smiley
Nagyon olcó nem dága 5000ft k-jameglepett smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 26 napja

Használt persze jó az / de ki tudja meddig?
Az új az legalább megbízható. menő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 6 napja

A ps3 tulajok játékai ugyan használtak de de legalább nem warez.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

16 éve, 5 hónapja és 16 napja

[Tiltott felhasználó!]

Shade

16 éve, 5 hónapja és 16 napja

Ez teljesen érthető! A használt is működik úgy mint ha új lenne, de használták ezért jóval olcsóbb és jobban megéri, a ps3 meg ugye méreg drága.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaiPet profiljaGargameth profilja