Hogy ezek mennyire jó hírek a klasszikus Resident Evil rajongóinak, azt nem a mi dolgunk megítélni, ugyanakkor a széria az eredeti tervek szerint soha nem a féktelen kaszabolásról szólt, a hatodik részhez tervezett 70.000 élőhalott azonban erre enged következtetni.
A Capcom ugyanakkor kiemelte, hogy a játékkal szeretnének visszatérni a sorozat gyökereihez, a klasszikus Resident Evil elemekhez, mindezt úgy, hogy a játék nem egy túlélő horror lesz. Hogy akkor mégis miképpen kívánnak visszatérni a készítők a legendás vonulathoz, az ezek után óriási kérdőjel.
Az viszont már nem az, hogy a fejlesztők számtalan többjátékos módot terveznek a játékhoz, így például két játékot lokális kooperatív, hat játékos online kooperatív és nyolc játékos, közelebbről meg nem nevezett online kompetitív lehetőségeket. Megjelenés idén novemberben, kizárólag PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokra.
marco
13 éve, 11 hónapja és 4 heteAz a helyzet ezzel a branddel, hogy az első két játék rész után csak gagyi jött belőle. A filmadaptációk mind gagyik voltak. Nem tudom elképzelni hogy anélkül helyre lehetne állítani az imidzset, hogy a valamikori játékmenetet visszaállítanák…
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 heteKb egyetértek veled. Amiben nem az a filmek, szerintem jók voltak, bár az utolsó résznek már semmi köze a Resihez.🙁
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 hetecsak?😛😛
ipet
13 éve, 11 hónapja és 4 heteSzerintem a Code:Veronica is durva jó volt, sőt, én a 4-el is nagyon jól szórakoztam.
marco
13 éve, 11 hónapja és 4 heteÁruló!🙂
A Resident Evil az az első rész. De mondjuk valóban, a VC is elég jó volt, csak szerintem az nem Resident Evil.🙁
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 hete70 ezer zombi???😮 az durva😄
sasikaa
13 éve, 11 hónapja és 4 heteNagyon érdekes. Remélem nem esztelen öldöklés lesz a vége a gammának…
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 4 heteMostanában pedig van igény az esztelen öldöklésre.