Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az IDC legújabb kutatásából kiderült, hogy tovább csökkent világviszonylatban a kereslet a számítógépek iránt, ami a cég szerint egy természetes folyamat, hiszen a PC-k élettartama megnőtt, így a legtöbben nem éreznek késztetést arra, hogy lecseréljék régi rendszereiket. A kutatás pontos adatai szerint idén 10,1 százalékos visszaesést mutattak a PC eladások, ami annyit jelent, hogy 2013-ban 300 millió számítógép került kiszállításra, és várhatóan az értékek jövőre sem fognak majd pozitív irányban tendálni.
Az IDC előrejelzései szerint ugyanis jövőre további 3,8 százalékos csökkenést produkál majd a PC-s iparág, de hangsúlyozandó, hogy ez nem a táblagépek vagy az okostelefonok előretörésének köszönhető, sokkal inkább annak, hogy az emelkedést korábban a számítógépek elterjedése okozta, ma pedig már szinte mindenki rendelkezik saját PC-vel, ami hosszú élettartammal rendelkezik, így az átlagos felhasználóknak nincs okuk cserélni.
paulmarlow
12 éve, 1 hónapja és 1 heteAkkor is maradok pc-s ha az utolsó gépet is tartom a lakásban. 😄
marco
12 éve, 1 hónapja és 1 heteTermészetes folyamat. Kihullik a casual, aki semmi mást nem csinált eddig sem csak netezett meg winampozott. És ebből rengeteg van.
A gamerek száma viszont – biztos vagyok benne – nem hogy csökken, de nő a PC-s fronton.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 1 heteMár látom a nyugdíjasainkat, ahogy tableteket, okostelefonokat és konzolokat szorongatva állnak a postán a nyugdíjukért. Próbálom mindenkinek elmagyarázni, hogy előbb egy PCt kellene tudni használni, aztán jöhetne a többi. De nem. Az ember nem ilyen. Megveszi a 19 990- os tabletet, aztán amikor nem tud vele semmit kezdeni, akkor sírva viszi vissza a kereskedőhöz.
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteMost, hogy a Winamp lehúzza a rolót mi lesz itt? 🙂 Egyébként egyetértek. Sokan vannak akik elvannak őskori pc-vel is. Megy nekik a facebook meg a youtube és annyi. Azért lássuk be ehhez nem kell túl sűrűn új pc-t venni.
Viszont a pc gaming, ami kisebb részét fedi le csak a piacnak az még mindig elég erős. Szerintem egyre jobb alternatíva a konzolokkal szemben is.
paulmarlow
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHa nincs Winamp ott a ruszki változata is az Aimp. 😄
kpal
12 éve, 1 hónapja és 1 hete+1 😄😉
kpal
12 éve, 1 hónapja és 1 hetePC-n most élvezet játszani 🙂
rdave
12 éve, 1 hónapja és 1 heteDe ez komplett gép, nem? Hardcore réteg olyat nem sűrűn vesz, pont ez a jó a PC-ben.
Én ha csak neteznék, akkor se használnék tabletet és egyéb ilyen kütyüt, minimum notebook és olyan OS, amit én választok, nem eleve rá van pakolva… 🙂
lac
12 éve, 1 hónapja és 1 heteNem árt szem előtt tartani, hogy sokan nem is komplett PC-t vesznek, hanem csupán alkatrészeket cserélnek. A tablet pedig remek netezős alternatíva, azonban nyilvánvalóan itt nem a 20 ezer forintos low-end cuccokra kell gondolni.
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn már nagyon régóta foobar2000-et használok. Zene lejátszásra tökéletes és ha valakinek kéne valami extra funkció van hozzá tengernyi plugin.
csirkee
12 éve, 1 hónapja és 1 hetena de nem mind1, hogy ezek a rendesen összeszerelt pc-k amiket megveszek a boltban, vagy alkatrészek, mert sokszor saját maguk építik a gépet össze, és akkor külön külön veszik meg a cuccokat, meg van aki csak fejlődik
farao
12 éve, 1 hónapja és 1 heteNa igen, hisz én is idén vettem magamnak is és ismerősömnek is új PC-t igaz én állítottam össze mind2 esetben a konfigot, hisz így sokkal jobb gépet lehet olcsóbban kihozni.
kylx
12 éve, 1 hónapja és 1 hetePC örökké, ha veszek is konzolt, annak valami nagyon különlegesnek kell lennie, amit egy PC nem tud.
Olyan meg szerintem nem lesz (remélem).
totyak
12 éve, 1 hónapja és 1 heteGondolom a pc-k eladásának csökkenésével a pc alkatrészek eladása arányosan növekszik. A legtöbben nem komplett pc-t, hanem alkatrészelket vesznek csak.
lolz
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHát igen még mindig jobban megéri alkatrészenként összeállítani egy gépet.
fantis6
11 éve, 11 hónapja és 3 hetefőleg h sokan maguk rakják össze vagy rakatják össze ,ha ezt beleszámolnák nem lenne csökkenés sőt