Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Októberben lát napvilágot Jane Jensen legújabb kalandjátéka, mely remélhetően nem csak címében hagyatkozik majd azokra a bizonyos kis szürke sejtekre. A játék különlegessége hogy ezúttal nem csupán a már jól ismert kalandjátékos platformra fejlesztik, hanem PC mellett megjelenik Xbox 360-ra is. A napokban pedig a kiadó DTP Entertainment bejelentette, hogy a hagyományos mellett, egy gyönyörű gyűjtői kiadást is kibocsátanak a játékból. Ez másféle stílus esetében viszonylag megszokott, azonban kalandjátékoknál annak is is örülni lehet ha egyáltalán megjelenik.
A gyűjteményes kiadás, fémdobozos verziót, a játék zenei Cd-jét, egy posztert, 5 képeslapot, valamint egy pakli francia kártyát amely a játék karaktereit ábrázolja. A Gray Matter nagyon hányattatott sors után jelenik meg, először még 2003-ban lehetett hallani róla. Ekkor még a magyar Tonuzaba kezdte el a fejlesztését, s csak két kiadó csere, és jó pár leállás, és halasztás után került a francia Wizardboxoz, akik végül a végső formába öntötték.
A játékban Dr. David Styles, angol tudós valamint a kalandvágyó Samantha Evereth kalandjait követhetjük nyomon. Az elhúzódás ugyan nem jó ómen, de egy hónap múlva kiderül minden.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaNem is tudtam, hogy magyar csapatállt neki először.
A speckó kiadásról meg csak annyit, hogy egyrészt nálunk úgy sem jelenik meg, másrészt meg ezért nem is adnék plusz pénzt. Ebből csak a fém doboz,ami értékes.
skyman
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaMondjuk azt én se h magyaroknak is köze van hozzá🙂
Hát valami ilyesmit képzelnék el minden játéknak🙂🙂
scal
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaTotyak – a legtöbb kalandjáték érdekes módon megjelenik, még ha több éves késéssel is. Én azért reménykedek benne, mert nagyon jól néz ki. Engem leginkább az Xbox fogadtatása érdekelne, ugyanis point & click, ezt hogyan oldják meg, gondolom még nem Kinectes.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaAzt én sem tudtam, h magyar csapaté volt. Plusz pénzt én sem adnék ki érte… 🙂