Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha felmerül a Nintendo neve, akkor nem éppenséggel az új ötletek jutnak eszünkbe, hiszen általában a jól bejáratott IP-ket szokták tolni gőzerővel, azonban a vállalat elmondása szerint ezen szeretnének hamarosan változtatni. Shuntaro Furukawa, a cég elnöke a Nikkei-nek adott interjújában vetette fel, hogy a Nintendónak el kell köteleznie magát új franchise-ok létrehozása mellett, annak érdekében, hogy felvegyék az egyre növekvő versenyt más vállalatokkal, például a Sony-val és a Microsofttal.
Természetesen semmiféle bejelentés nem társult eme ambíció kifejtése mellé, de joggal bizakodunk benne, hogy több eredeti IP fog debütálni ezentúl a Nintendo részlegén, bár azért arra is mérget vehetünk, hogy a már bejáratott címek sem lesznek elhanyagolva.
vape
4 éve, 9 hónapja és 1 heteHelyes az irány. Végre.
ronalddo
4 éve, 9 hónapja és 1 heteŐk mindig nagyon biztonsági játékot játszanak, szóval kiváncsi vagyok, most mik lesznek ezek az újdonságok. Remélem nem csak mindenféle spinoff hanem valóban új ip.
direktor
4 éve, 9 hónapja és 1 heteEz igaz, kell nekik az új címek.
totyak
4 éve, 9 hónapja és 1 heteMondjuk a Nintendo mindig is azt csinálta, hogy az évek óta bejáratott karaktereire épített és jól bejött nekik. Az utolsó érdekes frissítésük szerintem a Splatoon volt, évekkel ezelőtt.
muki
4 éve, 9 hónapja és 1 heteKiváncsi leszek nagyon, mit villantanak. Splatoon tényleg, az nagy lépés volt tőlük! 🙂
petrovicsz
4 éve, 9 hónapja és 1 heteBizakodunk, bizakodunk. Új Switch is jöhetne ezzel együtt… 🙂