Ezzel ellentétben több csapat inkább úgy döntött, hogy az orosz agresszió és támadás befejezésére szólít fel, így például a Frogwares is arról írt a Twitteren, hogy azonnal be kellene fejezni a hadműveleteket és míg a Vostok Games ukrán zászlóval állt ki hazája mellett, addig a 11 bit Studios konkrétan a tettek mezejére lépett.

A többek között a This War of Mine-nal ismert csapat ugyanis bejelentette, hogy a mai és a holnapi napon minden bevételüket, ami ebből a játékból befolyik, azt az ukrán Vöröskeresztnek utalják majd át a háború áldozatainak megsegítése céljából. Ehhez mi is hozzájárulhatunk, nem kell mást tennünk, csak vásárolni a játékból vagy a letölthető tartalmaiból!