Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő sikernek örvend a Battlefield 1, amely a legfrissebb adatok szerint a briteknél olyan jól teljesített már az első héten, hogy azzal minden rekordot megdöntött. A megjelenés utáni napokban ugyanis az első világháború legvadabb ütközeteit a képernyőnkre varázsoló alkotás simán túlszárnyalta az eladások tekintetében a Battlefield 4-et és a Battlefield Hardline-t még úgy is, ha a kettőt együtt tesszük fel a mérlegre a most megjelent résszel szemben.
A GFK Chart-Track adatai szerint a Battlefield 1 sikerének mértékét az is kitűnően jelzi, hogy kis híján sikerült megelőznie az év eddigi csúcstartóját, avagy a The Division-t, amelyet a digitális eladásokkal együtt nem kizárt, hogy sikerült is pofán vágnia, hiszen a GFK kizárólag a dobozos példányokat összegzi nekünk.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 3 heteSokan várták már és nagy reményeket is lehet felé táplálni, mert nagyon jól összerakott játéknak tűnik, majd kiderül, hogy tényleg olyan jó lett e. Én magam egyelőre semmi negatív visszajelzést nem olvastam.
santonio
9 éve, 2 hónapja és 3 heteNem semmi! 😮 Jól tolják, le lesz nyomva a CoD.