Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mióta megjelent a Brutal Legend, a rajongók szinte azóta kérlelik a Double Fine Productions csapatát, hogy készítsék el a játék folytatását, mert az általuk megteremtett heavy metal világ sokaknak okozott kellemes perceket. Tim Schafer, avagy a csapat vezére ezzel kapcsolatban a Gamespot magazin munkatársainak nemrégiben igencsak ígéretes nyilatkozatokkal szolgált, emberünk ugyanis megerősítette, hogy ő bizony nagyon szívesen visszatérne a Brutal Legend világába, de nem csak egy kiegészítő, hanem egy valódi folytatás keretein belül.
Schafer hozzátette továbbá, hogy szerinte még maga Jack Black is benne lenne abban, hogy elkészüljön a folytatás, így a sok-sok kis projekt után a közeljövőben talán komoly esély mutatkozik a Brutal Legend 2-re, mint eddig bármikor.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 4 heteFüggetlenül attól, hogy nagyon távol áll tőlem a metál, a játékot szerettem! Persze az, hogy a zene nem az én stílusom, nem jelenti azt, hogy a játékban előforduló számok többségét azért ismertem. Fura, mert az RTS-ket sem preferálom, mégis ebben a játékban tetszett az a vonal is! Bár az is igaz, hogy sokkal inkább amolyan tower defense volt mint RTS.
marco
11 éve, 11 hónapja és 4 heteAz egyik olyan játék ami majdnem mindenkinek, nekem viszont egyáltalán nem jött be. Ha lenne folytatás, elővenném újra az első részt, hátha már megértem rá.😄
rdave
11 éve, 11 hónapja és 4 hetePár dolgot nem bírtam a játékban, de a soundtrack és a szereplők nagyon helyén voltak, jöhetne egy folytatás.
A játék PS3 verzióját tovább adtam, de most ismét megvan Steamen, lehet közeljövőben leszedem. 🙂
totyak
11 éve, 11 hónapja és 4 heteNekem ez a játék kimaradt, ahogy van. A címét ismerem, de azt sem tudom mi a sztori.
i3eng
11 éve, 11 hónapja és 4 heteszörnyű az irányítása, de maga a történet bejövős (bár a rockot nem preferálom)