Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány nappal ezelőtt a Namco Bandai brigádja, akik egyébként a The Witcher 2 európai forgalmazói lesznek, olyan véleményt nyilvánítottak a UbiSoft másolásvédelmével kapcsolatban, amely minden téren helyeslő és pozitív volt, sőt, a cég egyértelműen kimondta, hogy a jövőben valószínűleg ők is ezt a formulát használják majd fel. Volt is nagy riadalom a kijelentéssel kapcsolatban, főleg a jövő esztendő elejére várt The Witcher 2 esetében tört el a mécses néhány fanatikusnál. Szerencsére azonban a CD Projekt mindenkit megnyugtatott...
Legalábbis megpróbálta megnyugtatni a jó népet, hiszen tudjuk jól, hogy általában mindig a kiadó dönt a másolásvédelmi kérdésekben – aki beleöli a pénzt, az védi is a terméket -, ám a The Witcher 2 fejlesztői úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre még semmi nincs eldőlve a témában, így nem kell aggódnunk a DRM-mel kapcsolatban. A kinyilatkozásban elhangzott egy magánvélemény is, miszerint mindenki ismeri a CD Projekt védelmi rendszerekhez fűződött véleményét, ami nagyjából azt takarja, hogy a srácok nemigen szeretik a szigort. Kíváncsian várjuk, hogy végül a kiadó vagy a fejlesztőgárda akarata győzedelmeskedik-e a végjátékban!
fabre
15 éve, 7 hónapja és 2 heteNyugodtan rátehetik ,oljék csak bele a pénzt,már úgyis simán feltorik a DRM-et ,akk nemtoom h mért téma még ez 😄 !! ?
dns
15 éve, 7 hónapja és 2 heteLehet, hogy pénz nélkül nem lenne fedezet a projektre, fejlesztők nélkül viszont maga a projekt sem létezne…
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteÚgy jó. Nemkell szarozni a védelmirendszerrel szerintem. Hiába ölnek bele több ezreket, ugyis feltörik, szal inkáb ennyierővel kidobhatnák védelem nélkül és a pénz amit megspórolnak vele, ugyis az a pénz lesz amit a warezosok nemvesznek meg.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHA jó DRM csinálnak ami nem sz*patja azt aki megveszi akkro jöhet.
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteÚgytudom már nem sz.opatja. Csak annak akinek nincs netje, na az szívta. Meg ha leálnak a rendszerek, vagy hibavan akkor is cseszheted, vagy ha valami gubanc van azt véletlen letörlődnek a mentések a rendszeren, vagy valami.
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 2 heteNeeee, már a Namco Bandai is… Remélem nem lesz…
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 2 heteAzért valami lehetne amit nem lehet feltörni dehát oylan ugyse lesz