Már egy ideje köztudott, hogy készül a harmadik része a csúnya szóval élet-szimulátornak elkönyvelt programnak, ami minden eddigin túltesz. Az oldalon rengeteget írtunk a játékról, közöltünk le képeket és videókat, így akit érdekel a téma nyugodtan keressen vissza, most egy kicsit más vizekre evezünk a The Sims 3-al kapcsolatban.
Kiderült ugyanis, hogy ki lesz az a művész ember, aki a zenei aláfestést fogja komponálni. Ő nem más, mint Steve Jablonsky (képünkön), akinek a zenéit hallhattuk eddig a Született Feleségekben illetve a Transformers filmben is, de a Command & Conquer 3: Kane's Wrath zenéjét is ő írta. Így láthatjuk, nem egy kispályás manusz fogja megkapni ezt a megtisztelő feladatot és az elszántásága sem kicsi, hiszen már most fogadalmat tett arra, hogy nagyon odateszi magát a zenéket illetően és változatos műveket fog komponálni nekünk.
Sokakat nem érdekelnek a játékok zenéi, pedig higgyétek el, egy jó játékélményhez nagyban hozzásegít a zene is. Gondoljatok bele, mi lett volna a The Witcher-ből, ha disco zene szólt volna a háttérben. Hát nyilván sokan gyorsan kikapcsolták volna. Steve Jablonsky azonban esküt tett és egyszerű, mégis nagyszerű, rengeteg kórussal ellátott műveket álmodott meg a Sims következő részéhez. Ben Bell, a The Sims 3 egyik producere elárulta, hogy nagyon változatos zenékre lesz szükségük a játékhoz, főleg mivel az ajtók kinyílnak és mehetünk amerre csak látunk, így a rengeteg helyszínhez, rengeteg fajta muzsika is dukál. Örülök, hogy ebben is beújítanak a srácok, kíváncsian várjuk a végeredményt.