Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
The Forest néven készül az SKS Games ötletes túlélő-horror címe, amelyben a játékosnak a dinamikusan változó, szabadon bejárható erdőben kell megküzdeniük a természet kihívásaival, valamint a rájuk leselkedő egyéb borzalmakkal. A The Forest alapkoncepciója ismerős lehet - többek között - a korábban megjelent Don't Starve című játékból, amelyben szintén a túlélésen, a felfedezésen és a gyűjtögetésen van a legnagyobb hangsúly. A legszembetűnőbb különbség egyértelműen a prezentáció, a The Forest ugyanis egy teljesen 3D-s világba kalauzol el bennünket, a cím ráadásul támogatni fogja az Oculus Rift virtuális szemüvegét, így jó esetben a valaha készült egyik legfélelmetesebb alkotást kapjuk kézhez megjelenésekor.
A játékban nem csak az emberszerű mutánsokkal kell szembenéznünk, a fejlesztők szerint ugyanis alapvető szükségletein kielégítése (élelem, ivóvíz, menedék) legalább ugyanakkora kihívás lesz. Fegyvereket, csapdákat és menedékeket is készíthetünk a játék során, ezek alapanyagait azonban előbb fel kell kutatnunk, össze kell gyűjtenünk. Ami a címet kiemeli még hasonló társai közül, az a dinamikusan változó környezet. Ez pedig szerencsére nem merül ki a napszakok váltakozásában, a növények és az élőlények is ugyanúgy dinamikusan fejlődnek, változnak, végül pedig elpusztulnak.
simplyred
11 éve, 11 hónapja és 3 heteÚgy tűnik, eszméletlenül látványos, izgalmas és kreatív játék! Szívesen kipróbálnám: rám férne már egy kis rettegés 😛 😮
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteNagyon durván néz ki!😮
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteJó kis horrorjáték már nagyon hiányzik…
kokasbalazs
11 éve, 11 hónapja és 3 hetejó kis képek 🙂
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteEz nem semmi játék lesz. Nem nagyon szeretek ijedezni, de ezt ki kellene próbálni. Persze csak OR nélkül.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 3 heteElég jónak tűnik, meglátjuk milyen lesz. Óvatosan közelítek majd hozzá. 😄
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteVégre talán egy jó horror játék érkezik, amire már rég óta várok 😄
mbarni94
11 éve, 11 hónapja és 3 heteJa, nagyon király lesz 😄 legalább lesz, amitől nem alszunk este…. mert egész végig ezzel játszunk 🙂
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteEste tuti nem küzdenék ezzel a játékkal. Nem kell az nekem, hogy emiatt öregedjek éveket 😄
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 3 heteAlapban nem csípem annyira a horror játékokat, de hogy oculuson. Biztos nem. Azért szerintem ez már kicsit túlzása lesz.
mamboka47
11 éve, 11 hónapja és 3 heteVárom már 😄 kiváncsi leszek!
darkstreet89
11 éve, 11 hónapja és 3 heteKíváncsi leszek,hogy milyen lesz. Bár az Outlast-tól is össze csokiztam anno magam,pedig most a Slender: The Arrival-al is „szemezek”. 😛 Viszont 2014-be azért lesz pár hasonló játék.
– DreadOut
– Routine
– Daylight
–
beni9915
11 éve, 11 hónapja és 3 heteA tuléléses része tetszik de a horrortol én becsokizok.
hawk
11 éve, 11 hónapja és 3 heteVárom 😄
reverse
11 éve, 11 hónapja és 3 heteMikor fog megjelenni? 😄
rdave
11 éve, 11 hónapja és 3 heteValamikor 2014 folyamán, pontosan nincs dátum, de hamarosan indul az Early Access, vagyis előrendelők Steamen játszhatnak a korai verzióval.
ace2
11 éve, 11 hónapja és 3 heteEz nagyon tetszik! D:
Kíváncsian várom 😄