Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Test Drive: Unlimited annak idején bizony egy kiváló alkotás volt, mondhatni kissé fel is forgatta az autós játékok állóvízét, így nem kicsit örültünk annak, amikor a 2008-as esztendő valamelyik tavaszi hónapjában az illetékesek lerántották a leplet a folytatásról. Természetesen akkor még semmi hivatalos nem állt a rendelkezésünkre a készülő projektről, csak annyi, hogy készülődik, illetve pletyka szinten felmerült, hogy a városi kocsikázást kiegészíti majd egy kis off-road és rallys őrület is.
Sajnos azóta néma csend honolt a Test Drive: Unlimited 2 körül, hiába vártunk bővebb információkat róla, azon túl, hogy valahol serényen programozzák, még a címében sem voltunk biztosak. Az ünnepek alatt azonban néhány szemfüles újságíró érdekes feljegyzéseket talált, méghozzá az Eden Games istállójából ismert Guillaume Le Bris egy adatlapján, ahol az áll, hogy az úriember jelenleg egy Test Drive: High Life nevű játkon munkálkodik, amely PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra készülődik. Hogy a High Life lenne-e az Unlimited folytatása, az egyelőre rejtély, de nagyon úgy tűnik, hogy forró nyomon haladunk. Szerintetek?
horiahun
16 éve, 3 hete és 1 órájaLehet még belőle valami hirtelen fordulat 😄
vendeg
16 éve, 2 hete és 4 napjaMár 2009 Tavaszára ígérték és azóta semmi 🙁