Ritka események egyike, amikor egy sajtóközleményt szó szerint leközlünk. Ez a mostani kivétel, mégpedig a tartalma miatt, ami mellett maximálisan kiáll a Game Channel is.
Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója, Dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója és Szalai Annamária, az NMHH elnöke 2011. december 1-én aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amelyben a felek vállalják, hogy az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban fellépnek a tiltott pornográf felvételek interneten történő terjesztése ellen. Az szándéknyilatkozatban vállalt kezdeményezés hosszú távú célja a gyermek- és fiatalkorúak szexuális zaklatásának megelőzése.
„A Telenor Csoport élen jár a gyermekek szexuális zaklatása elleni küzdelemben. A Telenor Norvégia volt világszinten az első olyan mobilszolgáltató, aki bevezette a pedofil tartalmú oldalak megtekintését megakadályozó műszaki intézkedést. A hazai mobil- és internetszolgáltatók közül is elsőként a Telenor Magyarország csatlakozik a nemzetközi kezdeményezéshez. Ez a lépés is jól mutatja, hogy a magunk eszközeivel mindent megteszünk a veszélyes és jogellenes internetes tartalmak terjedése ellen. Célunk, hogy gyors mobilinternet terjesztése mellett a világháló biztonságos és felelős használatát is támogassuk.” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.
A tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt olyan helyzetben, pózban ábrázoló felvétel (video, film- vagy fényképfelvétel, valamint más módon előállított képfelvétel) hozzáférhetővé tétele – mely alkalmas lehet nemi vágy felkeltésére – bűncselekmény. Ezért az együttműködés értelmében a Telenor Magyarország 2012. január 1-jétől elérhetetlenné teszi az Interpol tiltólistáján szereplő, fenti tartalmú weboldalakat. A nemzetközi tiltólistát az ORFK juttatja el a mobilszolgáltatóhoz.
Az NMHH a közelmúltban indított www.internethotline.hu bejelentő szolgáltatásával segíti a kezdeményezést. Az Internet Hotline-on a hazai felhasználók jelezhetik, ha internetes zaklatással, pedofil, rasszista vagy szélsőségesen erőszakos tartalommal találkoznak. Az NMHH segít a jogsértő tartalmak eltávolításában, illetve a bejelentetett és vélhetően jogsértő oldalakról rendszeresen tájékoztatja az ORFK-t.
„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kiemelt célja, hogy a felhasználók számára megteremtse azokat a feltételeket, amelyek biztosítják a lehető legjobb minőségű és biztonságos internethasználatot. Társadalmi felelősségvállalási programunk keretében szeptember vége óta működtetjük az Internet Hotline weboldalunkat, amelyen keresztül a gyermekek számára káros és jogellenes tartalmak bejelentése lehetséges. Bízunk benne, hogy a fiatalkorúak védelmét más szolgáltatók is fontos célnak tartják, és hamarosan csatlakoznak a kezdeményezéshez.” – mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteez nagyon jó ötlet!
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteEzt hívjuk követendő példának…
skyman
14 éve, 1 hónapja és 2 heteEz valóban egy igen jó irány, amit úgy gondolok más cégeknek is támogatni kéne.
Ez most nálam egy plusz pontot ért a Telenor-nak! 🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteNagyon korrekt
doemper
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNagyon helyes!