Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szó szerint a teaser oldalak megszállottjává vált a Square Enix az utóbbi időben, csak 2013-ban ugyanis öt ilyen, visszaszámlálóval ellátott weblapot hívtak életre, és ezt a szokásukat úgy tűnik, hogy 2014-ben is megőrzik majd. Történt ugyanis, hogy még tegnap este a csapat egy újabb teaser oldalt élesített, amely a visszaszámláló szerint január 8-án fedi majd fel a háttérben álló alkotást, amivel kapcsolatban egyelőre még csak sejtéseink vannak, hogy mi lehet.
A honlap címe alapján – amiből a Destiny VIII olvasható ki – ugyanis nagy a valószínűsége annak, hogy egy újabb Final Fantasy mellékszálról beszélhetünk, de jelenleg még minden olyan képlékeny, hogy nem lehetne határozottan kijelenteni semmit sem. Ti mire tippeltek, mi lehet ez?
totyak
12 éve, 2 hete és 1 napjaValószínűleg nem véletlenül arany színű a 8-as.
rdave
12 éve, 2 hete és 1 napjaA logó is beleillik a Final sorozatba, lehetséges, hogy tényleg azzal kapcsolatban lesz.
hermit
12 éve, 2 hete és 1 napjaA Gloops-szal együtt készítik, és a Gloops mobiljátékokkal foglalkozik, szóval én nem vagyok túl bizakodó 🙁
rdave
12 éve, 2 hete és 1 napjaOh, így már én se… Mobilos cuccok nem igazán fekszenek nekem.