Miután az idei E3-on nem volt Splinter Cell bejelentés, a Metal Gear Solid franchise pedig lezárult, lopakodós játékok terén hatalmas az űr, ezt pedig egy lelkes független fejlesztő csapat, a Laina Interactive is megpróbálja betölteni a The Slater című projektjükkel, mely egy sztori vezérelt settenkedős móka lesz. A játékot három éve fejlesztik, a tervek szerint 2018 utolsó negyedévében érkezhet Steam-re.
A The Slater egy Mark Slater nevű egykori zsaruról szól, aki bosszút esküszik apja gyilkosaira, közben pedig egy újonnan elterjedt drogot igyekszik megállítani. A csapat hat pályát ígér, mindegyik non-lineáris, tehát mi döntjük el miképp szeretnénk megközelíteni a célpontot. A fejlesztők elmondása alapján kifejezetten fontos, hogy használjuk az eszünket, ráadásul a Hitman játékokból ismert öltözködés is jelen lesz, ezzel is még több taktikázásnak teret adva.