Azonban a 70-80-as években, amikor a grafika leginkább a képzőművészetet jelentette ez nem is hiányzott senkinek, mert nem volt megszokott jelenség. És a kezdeti fantasy, sci-fi klisék elpufogtatása után, azért néhány izgalmasabb egyed is napvilágot látott – pl. Leisure Suit Larry első része is még szöveges kaland formájában létezett. Ennyi felvezetés után – ami mindenképpen kellett, hogy lehessen érezni a döntés súlyát – talán meglepő, hogy a minap bejelentették, hogy Kindle-re, és majd szép sorban a többi e-readerre is hamarosan szöveges kalandjátékokat fognak kiadni – mint pl. a Zork sorozat. Az E-readerről szólt az év túlnyomó része. Aki valami olvasással kapcsolatos rendezvényen felbukkant szinte kizárt hogy ne hallott volna róla. Hogy ez a jövő, stb, stb, stb. Viszont a szöveges kalandjátékok valóban egy olyan lehetőség amit mindenképpen érdemes lesz megjátszani. Már csak az a kérdés, hogy jelenleg, amikor a szép kalandok is éppen csak döcögnek, mégis ki gondolja úgy, hogy a szöveges kalandjátékok életképesek maradnak? Főleg, hogy akik ezzel játszottak, már azok is, 40-50 évesek kell legyenek.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizony léteztek múlt évezredbeli kalandok, amikre a legtöbben már nem is emlékeznek. Ezek többnyire a régi lapozgatós - dobókockás, ki hogy ismeri - játékkönyveken alapultak. Jobbra mész erdő, balra mész sivatag, előtted tűzvész, hátad mögött szakadék. Beleugrasz? Ha igen, lapozz ide, ha nem lapozz oda. Az élvezeti értéket itt nagyjából annyi jelentette mint bármelyik könyv olvasásakor, vagyis erős vizuális fantázia kellett hozzá, hogy a sötét háttéren világító fehér betűkből valami izgalmas kaland is keveredjék.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteÉrtelmetlennek találom. Bár ha olyan lenne, mint anno a kaland-játék-kockázat sorozat, akkor üthetne!🙂
marco
15 éve, 3 hónapja és 1 heteAzokat én is nagyon szerettem.🙂
gocsa
15 éve, 3 hónapja és 1 heteA jó öreg lapozgatós dolgok? Ian Livingstone és tsai?
scal
15 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn eleve az e-readereket is hülyeségnek tartom. Ilyen heretic vagyok. KJK-ból meg megvan minden amit valaha itthon kiadtak.
gocsa
15 éve, 3 hónapja és 1 heteHát én se tudnék úgy végigolvasni egy regényt, de azért azt mondom mégis inkább Kindle-ön olvassanak az emberek, mint sehogy sem. És belátom a praktikusságát is: akik messzire utaznak, sok időre, stb. nem biztos hogy több kiló könyvvel le akarják terhelni a csomagjaikat. A Kindle kicsi, könnyű és vihetsz vele egy tucat könyvet.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 1 heteErről eszembe jutott a Mágus című játék, gondolom sokan ismeritek. Ott is nagyjából ez volt a helyzet. Volt egy mesélő és általa lett kerekítve a történet. Azt nagyon szerettem.
skyman
15 éve, 3 hónapja és 1 heteA régiekre emlékszem, lapozgatni kellett, bár akkor még igen igen valahol 10 éves korom körül mozogtam.
Bár azok elmultak, már rég nem „játszottam” ilyen modon, nem hiszem, hogy pont most jött el volna az ideje hogy ilyennel „játszak”
scal
15 éve, 3 hónapja és 1 hetetotyak: hát a MAGUS és hasonlók, a KJK-kból fejlődtek ki, és most nem csak a KJK-ra gondolok, hanem az összes lapozgatós hasonló pontokba szedett történetre
gocsa: én alapvetően abban látom a problémát, hogy elektronikus, ergo lopható, mennyien lopták a filmeket amíg nem létezett mindenki által megfizethető digitális technika? a tékák virágoztak, ugyanúgy a forgalmazók, kiadók, boldog ’90-es évek, jelenleg itthon a DVD piac haldoklik, a mozik egymás után döglenek be Pesten hacsak nem kurvulnak el, és lesznek kocsmák, nálunk kecsón behalt egy Palace, két városi mozi, és a jelenlegi csak azért üzemel, mert még Ceglédről is idejárnak át az emberek, Szegeden, Pécsen hasonló szar a helyzet, (majd erősítsenek vagy cáfoljanak meg az ottani kollégák)
a mai világban amikor mindenki igyekszik úgy eladni a filmjét mint egy könyv = polcra tehető DVD film
és akkor jön ez a „jaj, meghal a könyvpiac, senki sem olvas” nem hiszem, hogyha nem papír alapú marad, hanem digitális, akkor nem fogják ugyanúgy lopni, és nem fog villámgyorsan bedőlni az egész magyar könyvpiac, terjesztőstől kiadóstól, íróstól, aki még jobban éhen hal, most mindenki csak azt látja benne, hogy jobb, meg korszerűbb, de ha belegondolsz, még egy legyet se lehet vele lecsapni
és miért is ne lopnák el a tartalmat? a zenét is lopják, játékot is, mindent ami digitális, hiába a BSA, hiába akármi – és nem vagyok álszent, én is, pedig amennyire tudom még igyekszem megvenni mindent legálisan, de a környezetem elmebetegnek tart, egyetlen haverom van, aki még veszi a DVD-ket az smertségemben
és ha én elutazok, akkor se viszek magammal egy könyvtárt, max 1-2 könyvet, éppen azért mert más műfaj, attól, hogy digitális lesz, az emberek nem fognak gyorsabban olvasni amíg mondjuk egy nap megnézek, 2-3 filmet (de már ez is sok egyeseknek), meghallgatok, 4-10 zenei albumot, addig mondjuk hetente elolvasok 1 könyvet, és azzal kifújt, egy kezemen meg tudnék számolni aki heti szinte olvas könyveket
meg én azt vettem észre, hogy rá akarják erőltetni az emberre, lehet majd becsorog, de nem ilyen gyorsan, ami valóban nagy újítás volt, az észrevétlenül kúszott be az életünkbe, pl. internet, mobiltelefon, DVD lejátszó, GPS, ez meg: vegyél e-reader, dehogy veszek haggyá’ má, adjad ingyé’ én meg cserébe előfizetek valami újságra
szeretek beülni könyvtárba olvasgatni nyugodtan, amik szintén mind megfognak szűnni, minek fenntartani (és fizetni a dolgozókat) egy intézményt, ha otthonról is be lehet jelentkezni, szeretek lődörögni az Alexandrában, Libriben, még akkor is ha utálom mindkettőt, nem lesznek újságárusok, nyomdák, itt katasztrófa lesz, és én úgy veszem észre, ezt senki nem látja előre, ráadásul E-readert olvasni semmivel sem lesz könnyebb mint egy könyvet, mert az is fárasztja a szemet
trishtan
15 éve, 3 hónapja és 1 heteKét napja rendeltem egy Kindle 3-at. Azért döntöttem egy e-book olvasó mellett, mert anyagilag már kissé nehezen bírtam a halomnyi sci-fi könyv beszerzését, amit évente olvasni szoktam. (a teljes Dűne ciklus 65 ezer Ft-ba fájna körülbelül!). Az E-ink-nek köszönhetően legalább szemkímélő a dolog, ami a mobilról, iPadról és netbookokról nem nagyon mondható el…
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn bőven nem vagyok 40-50-es, de elég sokat játszottam szöveges kalandjátékon.
De addig is, a Kindle 3-on alapból van aknakereső és amőba is…
trishtan
15 éve, 3 hónapja és 1 heteJah igen, a Larry első része nagyon nem szöveges kaland volt, és nem nagyon kell 40-50 évesnek lenni a KJK vagy a Zork ismeretéhez…
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 napjaén 20 éves se vagyok, de megvan minden KJK + vagy még 30 másik lapozgatós.
Akit érdekelnek nézze meg a Zagor.hu-t onnan az össze megszerezhető digitálisan + a rajongói fordítások amiket magyarul nem adtak ki
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteEz de zsír!😮 Nem is hallottam róla!😮
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteZseniális! Kösz a tippet!