Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő adatokkal szolgált a Media Create a Nioh japán eladásaival kapcsolatban, lévén a Team Ninja alkotása állítólag szinte teljesen elfogyott az országban, miután a boltokba küldött mennyiség több mint 90 százalékát elkapkodták. A Nioh ugyanis több mint 75 ezer példányban kelt el Japánban az első héten, amivel majdnem hiánycikké is vált, mindez pedig azért különösen meglepő, mert korábban nagyon rossz előrendelési adatokat produkált, így senki sem várt tőle ilyen jó eredményeket.
A Media Create egyébiránt a 2009-es Demon’s Souls esetéhez hasonlította a történteket, amelyből a boltokba szállított mennyiség 95 százalékát szintén eladták az első héten, és mivel ez az alkotás egyaránt hosszabb távon érett be, most hasonlóra számítanak a Nioh-tól is.
ryuthestar
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaEbből is pik-pakk elmegy pár misi és nem azért, mert széthypeolták volna, hanem mert olyan, amilyennek egy jó játéknak lennie kell. 🙂
Egyébként nem csodálom az eredményt.
muki
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaAz úgy nem gyenge! 😮
tommy
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaBrutális eredmény! 😮 Mondjuk a 75 ezer példány egyébként nem olyan sok, de ha a százalékot nézzük, a nagyon komoly!
drift3r91
8 éve, 11 hónapja és 1 napjaMegérdemli, nem játszottam vele, de gondolom a műfaj kedvelői nem csalódtak benne.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 22 órájaNekem ugyan nem tetszik, de azért első héten 75 ezer darab, az nem tűnik rossznak. Kérdés, hogy mennyire tartós ez.