Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem éppen a magyar pénztárcákhoz igazított különleges merchandise terméket jelentett be a Wolverine csapata, akik a 343 Industries srácaival közösen megalkották a világ első realisztikus, utcai használatra is alkalmas Halo bakancsát. Azt ugyan nem mondanánk, hogy a lábbeli szép, ellenben legalább jó drága, hiszen a limitált kiadású, főként rajongóknak készült termék 225 dollárba kerül, ami jelenlegi árfolyamon a 80 ezer forintos lélektani határt közelíti, sőt vámmal és postával együtt bőven meg is haladja azt.
A zöldes-feketés hatású bakancs minden elemében a Halo-sorozatra utal, masszív megjelenése mellett pedig ott van rajta az UNSC és a Materials Group logója is többek között. A csizmából mindössze 117 pár készül világszerte, és ha szeretnél egyet megkaparintani, IDE kattintva próbálkozhatsz majd az előrendeléssel.
patrik94
4 éve, 2 hónapja és 2 heteKell a francnak. 😄
vape
4 éve, 2 hónapja és 2 heteDe jópofa. 🙂
mobydick
4 éve, 2 hónapja és 2 heteElég drága, de rajongóknak jó.
petrovicsz
4 éve, 2 hónapja és 2 heteGondolom már el is adták azt a 117 pár cipőt. 😄