Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony egyik vezetője - név szerint Don Mesa - az IGN magazinnak adott nyilatkozatai során megerősítette, hogy nem kell kétségbeesniük a PlayStation Vita rajongóinak, idén ugyanis többtucatnyi videojáték fog megjelenni a kis masinára. Mesa egészen pontosan száznál is több új címet ígért a handheldre, amelyek közül kiemelt olyan kiváló alkotásokat, mint a Hotline Miami, a Thomas Was Alone, a Lone Survivor, a Frozen Synapse, de az egyik legnagyobb durranásnak a The Walking Dead kalandjáték-sorozat premierjét tekinti.
A Sony embere elárulta továbbá, hogy a PlayStation Vitás címek harmadát már a PlayStation Network segítségével adják el, tehát a fizikai adathordozón megjelent játékok még továbbra is kelendőbbek a letölthető címeknél.
Mesa megosztott az IGN munkatársaival egy igencsak kellemes statisztikát is, belsős felmérésük szerint ugyanis a masina vásárlóinak 86 százaléka maximálisan elégedett volt a konzollal, kilencven százalékuk pedig rendszeresen használja is a gépet. Ti mit gondoltok a PlayStation Vitáról?
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteNaggggggyon jó hír!!!!
rdave
12 éve, 9 hónapja és 4 heteNincs Vitám, de ennek igazán örülök. Remélem az eladások is majd hasonlóan pozitív irányba változnak.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteNagyon szép szám. Sok sikert a felhozatal növekedésével járó népszerűség növekedéshez! 🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteNekem személy szerint nagyon bejön bár saját nincs mert iszonyat drága… Száz cím egy évben nem is annyira rossz.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteA kérdés az, milyenek? A mennyiség nem egyenlő a minőséggel. A Vita egy bukott konzolnak tekinthető, kell a propaganda, de ez kevés lesz.
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 4 heteSzerintem a vita nagyon jó kis hordozható kütyü sőt nekem jobban tetszik pl a nintendonál! Ugyh ez egy igen jó kis hír 🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteNagyon király hír! Ebből úgy hármat meg is veszek majd…😄
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteSzerintem is sokkal jobb!
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteValóban jó és szép is.
Csak éppen egy konzolt a játékok miatt vásárolunk általában, ebből az aspektusból pedig a 3DS reggelire megeszi. Ezt a számok is alátámasztják. Kevés az eladott Vita -4 millió- 3DS 30 millió-, ilyen gyenge eladások miatt sem tolonganak a fejlesztők, AAA címeket pedig ne is nagyon várjunk, maximum a Sony részéről, bár egy Uncharted sem segített. Szóval nem éppen egy sikertörténet a Vita, ennek pedig oka van, erősen veszteséges kategória. Felesleges volt erőltetni.
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 3 heteén azért feleslegesnek nem tartanám, mert alapból nagyon jó a vita, csak hát kevés a játék rá, de ha tényleg jön rá egy rakatnyi akkor még jobb lesz 🙂 de van igazság abban amit írtál