Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az angol Firefly Studios hivatalosan is közzétett néhány illusztrációt a készülő Stronghold 3 című stratégiai játékról. A program előreláthatólag 2011 tavaszán fog megjelenni PC-re, pontos kibocsájtási dátumot még nem árultak el a készítők, de várhatóan nemsokára ez az információ is napvilágra fog kerülni. A matéria szebb grafikával és új játékmenettel fog rendelkezni, legalábbis ezt ígéri a fejlesztőbrigád. A középkorban játszódó szoftverben várakat építhetünk és ostrom alá vehetjük az ellenség építményeit.
A kiadási feladatokért a Southpeak Games felel, amely az utóbbi időben a botrányairól vált híressé. A Stronghold 3-ban az építkezés mellett kiképezhetünk különböző harcosokat is, akikkel megvédhetjük a birodalmunkat, illetve megtámadhatjuk az ellenséget. A fejlesztők azt ígérik, hogy nem változtatják meg gyökeresen a programot, hanem maradnak a jól bevált alapoknál, csupán feldobják a játékot néhány apró dologgal. A szoftverről eddig még kevés információ látott napvilágot, remélhetőleg hűen tükrözi majd az előző részek hangulatát.
tibit
15 éve, 5 hónapja és 1 heteNem sok különbséget látok a 2. részhez képest! 🙁
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 heteNos,én igen.Jobb a grafika valamivel,részletesebben meg van csinálva,és vannak napszakok.Szerintem évszakok is lesznek…
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaAztamindeniiiiiiiiiiit! 😮 Nagyon tetszik, 100% megszerzem!!! 🙂 Klassz kis játék lesz! 🙂
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 hete😄 na ez nm semmi! de már kijöttek az új képek és késni fog, szóval nyáron fog kijönni és ez biztos🙁
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 4 heteIgy van!Lehet,hogy még éjjel nem dolgoznak a parasztok csak reggel es lehet,hogy van halászhajó meg tobb katona!De sokkal jobban varom mind mas jatekot ez a legjobb strategia es legeltiesebb is!😄😉
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 4 heteEz a legjobb
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 napjaingyen le lehet tolteni?
marco
14 éve, 5 hónapja és 2 napjaPersze. Csak börtön jár érte.