Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Shirley Curry nevét azzal ismerte meg az egész világ, hogy ő volt az a nagymama, aki kora ellenére óriási Skyrim-rajongóvá vált, első botladozásait pedig folyamatosan közvetítette a Youtube-on keresztül, amiből már igazi sikersztori lett. Shirley ugyanis közel egymillió feliratkozóval rendelkezik, streamjeit rengetegen követik világszerte, azonban az idős hölgy néhány nappal ezelőtt pár napra eltűnt az éterből, mert egy kisebb agyvérzést kapott, azonban szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem lett túl komoly baj belőle, így máris kamera elé ült, aminek az oka részben az, hogy a Bethesda a betegsége miatt ajándékokkal halmozta el őt.
Mint Shirley elmondta, a Bethesda részéről kapott virágot, egy nagyon menő sálat, egy Dragonborn plüsst, egy The Elder Scrolls V: Skyrim – Atmospheres bakelitet, Funko figurát, művészeti rajzokat, de még zoknikat és egy szakácskönyvet és hozzá kapcsolódó kötényt is. Az alábbiakban meg is nézhetitek, ahogy a Youtuber bemutatja ezeket:
patrik94
3 éve, 10 hónapja és 1 heteNem vagyok hívő, de az Isten áldja meg a nénit. 🙂
vape
3 éve, 10 hónapja és 1 heteJobbuéást neki innen is!
muki
3 éve, 10 hónapja és 1 heteMilyen korrekt gesztus!