Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alighogy megjelent - sőt, Európában még egy nap hátra van a premierig - a Resident Evil: Operation Raccoon City, a kritikán alul teljesített zombis akciójáték után a Slant Six Games máris bejelentette soron következő videojátékát, amely meglepő módon egy vadonatúj IP lesz, méghozzá Strata Scavenger címmel. A projekt érdekessége, hogy ez az első eredeti alkotás a csapat életében, korábban ugyanis csak sorozatok folytatásain vagy mellékszálain dolgoztak.
A Strata Scavengerről egyelőre még nem jelentettek be semmi konkrétumot a készítők, így nem csak információkat nem tudunk róla, de azt sem, hogy megjelenése milyen platformokra várható.
Arra azonban mérget vehetünk, hogy a premier 2013-ban lesz esedékes, az első koncepciós rajz alapján pedig az alkotás valamiféle futurisztikus és/vagy űrben játszódó darab lesz, a képen legalábbis egy ilyen hangulatot árasztó környezet tárul elénk, méghozzá egy sci-fi hatású űrhajóval párosítva.
Hogy mi lesz ebből a Strata Scavengerből, azt egyelőre még nem tudjuk, de az Operation Raccoon City sikertelenségének ellenére is kíváncsian várjuk.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 napjaNeeeee, ne piszkítsanak ezek bele a scifi világba!😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 napjaRemélem, ezt nem rontják el mint RE-t…😖
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 napjaEz a kép nem valami meggyőzőz!